A Simon mondja játékot csak akkor tudjátok jól játszani, nagyon figyeltek egymásra. Összpontosítsatok arra, amit a másik mond, koncentráljatok egymásra. A játék fejleszti a figyelmet miközben lehet vicces, vagy akár komoly kihívás elé is álltítja az embert. Remek eszköz a nyelvtanuláshoz is, különösen a felszólító mód gyakorlására amikor a testrészek a téma, de egyszerű cselekvések, esetleg érzések, hangulatok tanulásához is jól alkalmazható. Ez utóbbi csak profiknak.
A játékvezető kitalál egy feladatot, mozdulatot, amit a játékosoknak végre kell hajtani, majd ezt mondja jól hallhatóan:
– Simon mondja: ülj le!
– Sinom mondja: fogd meg a bal füled!
– Simon mondja: emeld fel a jobb lábad! – stb.
A feldatban az a trükk, hogy csak akkor kell végrehajtani az utasítást, amikor a játékvezető úgy kezdi a mondatot, hogy Simon mondja.
Tehát ha az hangzik el: Fogd meg a füled!, akkor az cselekszik helyesen, aki nem csinál semmit. Hiszen ezt nem Simon mondta.
Játszhattok pontra, ha sokan vagytok, akkor kiesésre, zálogra vagy csak egyszerűen az élmény kedvéért.
Aki mégis megmozdul, amikor nem kellett volna, de meg tudja nevezni, hogy melyik testrésze mozdult, tovább játszhat.
Ezt mondom, azt csinálom. Volt már ilyen? Esetleg amikor az mondod, hogy már indulok is, miközben még csak most kezdesz el öltözni? Próbáld ki megy-e tudatosan is a dolog.
A klasszikus párkereső játék remek memóriafejlesztő, miközben új dolgok memorizálása is tökéletesen alkalmas.
A klasszikus kétlapos gyűjtögetés mellett kipróbálhatjuk 3 vagy 4 lappal, és a szokásos egymás elleni küzdelem helyett kooperációs játékként is lehet használni.
Lefogadom, hogy gyermeked szeret gyűjtögetni. Ha nem most, akkor korábban bizonyára szeretett.
Most itt az idő az újabb gyűjtögetésnek. De ne ijedj meg, most nem tárgyakat, hanem szavakat gyűjtögetünk a héten.
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.