Ezek mindegyikére nagyszerű megoldás az Activity. A játék során figyelni kell egymásra, meglévő eszközeinket, tudásunkat kell felhasználni annak érdekében, hogy kitaláljuk az adott szót, fogalmat, szókapcsolatot vagy bármit, amit éppen gyakorolni akarunk. Fejleszti a vizuális, verbális és mozgási kifejezőkészséget.
2 csapat játszik egymás ellen.
A csapat egyik tagjának egy kártyára vagy papírra felírt szót kell elmutogatni, lerajzolni vagy szavakkal körülírni úgy, hogy a csoport többi tagja kitalálja.
Egyvalaki kitalál egy szót, és azt próbálja meg a többieknek “elmagyarázni”.
Iskolában a tanár találja ki a szót, egy gyerek magyaráz a többi kitalálja a felírt szót.
Ha tanulni szeretnél vele, akkor a kitalálandó dolog legyen az új fogalom, új idegen szó, szókapcsolat, évszám vagy bármi, amit meg kell jegyezni. Felírjátok papírokra a kitalálni való dolgokat. Egyik csapat húz, a másik pedig kitalálja.
Összefüggések megjegyzésére szerintem nem alkalmas a játék, azonban nagyszerű lehetőség megjegyzendő tényanyag, definíciók, események, jelenségek kifejezésének a gyakorlására.
Rohangálós, memóriafejlesztő csapatjáték (nyelv)tanulásra. Vagy csak úgy az élmény kedvéért.
Fejleszti a memóriát, helyesírást, együttműködést és jó szórakozás
A shisima a malomjáték egy nagyon egyszerű változatának is tekinthető. A játékot a Kenya nyugati részén játsszák a gyerekek. Rendkívül egyszerű a szabálya, pár perc alatt elkészíthető hozzá a játéktábla és indulhat a küzdelem.
Ki ne tudná felsorolni a hónapokat kapásból. Feltehetően már a gyermeked is. Idegen nyelven is gyorsan megtanulja a hónapokat, legalábbis ami a latin és az indoeurópai nyelveket illet, mert eléggé hasonlítanak a magyarra. (Más nyelven nem tudok. Vajon ott is hasonlítanak a nevek?) De gondoltad, hogy a hónapok sorolása a nyelvtanulás mellett egy kiváló lehetőség a gondolkodás és a kreativitás fejlesztésére is?
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.