Gondolkodás

Szógyűjtő

Gondolkodás
Egy elképesztően egyszerű játék, amit bizonyára te is ismersz, ti is szoktatok játszani. Nem kell hozzá semmi más csak pár szabad perc és gyors (vagy gyorsításra érett) észjárás. Amilyen könnyű az első pár perc, olyan komoly kihívást jelenthet a későbbi része.

Memóriafejlesztés és a válogatás képességének a fejlesztése

Egyszer a buszon ültem a gyerekeimmel, épp elmélyülten gondolkoztunk, amikor a melletünk ülő néni egyszer csak azt mondta, hogy kivi. Erre mi felkaptuk a fejünket, hogy az eddig csendesen üldögélő, egyedül utazó útitársunk kihez beszél. Kérdőn néztünk rá, amikor is megismételte, hogy kivi. Aztán hozzátette: az is zöld, nem?
Éppen zöld dolgokat gyűjtögettünk a gyerekekkel és amikor lassult a tempó, majd szinte elhaltak az ötletek, akkor ő előállt a sajátjával. Aztán elmondta, hogy egyszerűen nem tudott nem zöld dolgokra gondolni, ahogy hallotta, hogy mi miről beszélünk.

Gyakran elfelejtjük, hogy mennyire egyszerű, bármikor előkapható játékokkal tudjuk jól és hasznosan eltölteni az időt például sorbanállás közben, vagy amikor egy megszokott úton megyünk gondolkodás nélkül, várakozás alatt egy orvosi rendelőben, buszra várva vagy éppen buszon utazva.
Ilyenkor jusson eszedbe, hogy bármikor előveheted a fantáziádat és az emlékezetedet és indulhat is a szógyűjtés.

Ez a játék fejleszti a memóriát, hiszen az eltárolt szavakhoz hozzá kell férni, és ki is kell tudni válogatni a játék szempontjából értékes szavakat.
Játék közben meg kell jegyezni, hogy mik azok a szavak, amik már elhangzottak korábban, hiszen azokat nem lehet ismételni.

A játék menete

Válasszatok ki egy témakört és gyűjtsetek az adott szempont szerint szavakat. Amennyit csak tudtok.

Témaötletek!
Keressetek

  • sárga, zöld, kék vagy bármyilen színű dolgokat – egyszerre csak az egyik színt választva, de akár kombinálni is lehet őket, ha úgy tetszik
  • kerek, szögletes, gömbölyű dolgokat
  • hangos, halk, sistergő, durrogó dolgokat
  • ugyanolyan betűvel kezdődő szavakat
  • írókat, költőket, hadvezréreket – amit éppen tanul a gyermek
  • történelmi eseményeket évszámmal
  • kémiai elemeket
  • kedvenc játékokat
  • filmcímeket
  • könyvcímeket
  • gyümölcsöket, zöldségeket
  • gyűjthettek témákat is, amihez majd kerestek szavakat 🙂

Továbbgondolásra

  • Hány dolgot sikerült könnyen összegyűjteni?
  • Amikor lelassult a gyűjtés, mi segített további dolgokat találni ?
  • Volt olyan, hogy a másik játékos ötlete indította el benned egy újabb adag szó megtalálását?
  • Milyen témák mennek könnyebben és melyek nehezebben?

Ez is érdekelhet

  • Laufdiktat – avagy futárok és írnokok játéka Laufdiktat

    Rohangálós, memóriafejlesztő csapatjáték (nyelv)tanulásra. Vagy csak úgy az élmény kedvéért.
    Fejleszti a memóriát, helyesírást, együttműködést és jó szórakozás

  • A-t mondok, b-t teszek Aát mondok B-t teszek

    Ezt mondom, azt csinálom. Volt már ilyen? Esetleg amikor az mondod, hogy már indulok is, miközben még csak most kezdesz el öltözni? Próbáld ki megy-e tudatosan is a dolog.

  • Variációk memóriajátékra Memória játék

    A klasszikus párkereső játék remek memóriafejlesztő, miközben új dolgok memorizálása is tökéletesen alkalmas.
    A klasszikus kétlapos gyűjtögetés mellett kipróbálhatjuk 3 vagy 4 lappal, és a szokásos egymás elleni küzdelem helyett kooperációs játékként is lehet használni.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás