RÓLAM

Hiszek abban, hogy minden, amit tanul az ember, hozzátesz az életéhez.Ladányi Anikó

Minél több szeletét ismeri valaki a világnak, annál magabiztosabban mozog benne és annál megalapozottabban tud választani.

A világ megismerésének az útján támogatom a gyerekeket azért, hogy tudatos döntések által tehessék jobbá a saját életüket és másokét is. 

Ladányi Anikó vagyok, fizika-német szakos tanárként végeztem a Debreceni Egyetemen. 

Az azóta eltelt sok-sok évben többmindennel foglalkoztam, de minden közül legkedvesebb számomra a gyerekekkel, fiatalokkal való közös munka volt. Tanítottam fizikát, németet, fizikát német nyelven, iskolában és magán foglalkozások keretén belül is, illetve egyéb tantárgyakban is kértek már tőlem segítséget.

Tanárként kedvenc élményeim közé tartozik a diákokkal folytatott közös munka folyamatában az a pillanat - inkább időszak - amikor az általam tanított tantárgyakkal szemben kezdetben fennálló, "Fúj, fizika!!!", "Minek kell németet tanulni???", általánosan jellemző ellenállás oldódni kezd. 

Az utóbbi időkben a figyelmemet egyre inkább magára vonta a kreatív és a kritikai gondolkodás, valamint a döntéshozatal kérdésköre. Ezek nélkülözhetetlen eszközként szolgálnak a minket körülvevő világ tudatos megéléséhez (megértéséhez). Így az órákhoz mindig is használt eszözök mostanra a foglalkozások fókuszába kerültek. Ezek ismeretével és begyakorlott használatával megkönnyíthetjük a döntéshozatal folyamatát az életünk bármely területén.

Fizikai és nyelvi fogalkozásaim célja, hogy egy - egy téma megismerésén keresztül a gyerekek alkalmazzák a gondolkodási folyamathoz szükséges képességeiket valamint újakat sajátítsanak el. Mind a tárgyi tudás, mind a gondolkodáshoz szükséges kelléktár segíteni fogja őket életük választásai során. 

A döntési folyamat azonban mit sem ér a döntés nélkül. Döntés pedig nincs érzelmek nélkül. Ennek az útnak az első lépéseként, sok-sok tanulás, gondolkodás és előkészület után bátorkodom nekivágni a Szókimondó érzésténingnek. Hogy ne csak előkészíteni tudjuk a döntéseket, hanem meghozni is. 

Ha úgy döntesz, hogy bizalmat szavazol annak, amit csinálok, és megengeded, hogy támogassam gyermekedet, akkor várom őt szeretettel a foglalkozásaimon.