A varászkő


Ha már olvastatok Manóföldről, akkor talán tudjátok, hogy Manóföld minden lakójának van két varázsköve. Legalábbis azoknak, akik már betöltötték az első életévüket. Ha lehet, akkor mindenhová magukkal viszik a manók a köveket vagy a zsebükben vagy a nyakukba akasztott kis zsákocskában. Ez csak egy általános szokás és nem mindenki él vele. Vannak a manók között olyanok, akik inkább otthon tartják a köveket, mert úgy érzik biztonságban őket.

De vajon mi az a varázskő? Honnan van és mire jó? Erről mesélek egy kicsit.

Amikor a manógyerekek megszületnek igen nagy öröm szokott lenni a manócsaládban. De nem csak a családban, hanem az egész manóközösségben. Nagyon nagy figyelem övezi a kis manócsemetéket. Próbálják lesni minden kis rezdülésüket a körülöttük lévő manók, hogy lássák milyen tulajdonságai is vannak a nemrég született kismanóknak. Eleinte nem sokat lehet tudni arról, hogy milyenek, de azért meg tudnak figyelni rajtuk néhány dolgot a szemfülesek.

Vannak olyan kismanók, akik hosszú időn keresztül képesek figyelni a környezetüket. Érdeklődve nézegetik a furcsa, fekete fehér képeket, amiket az anyukájuk tesz melléjük a kiságyba.

Figyelik a felettük himbálózó, táncoló, zenélő figurákat, vagy éppen a saját kis kezük mozgását.

Mások kevesebb figyelmet fordítanak ezek felé, esetleg hamar megunják ezeket a tevékenységeket, azonban egy kis zene hallatán azonnal öröm árad szét az arcukon. Ha nyugtalanok, megnyugszanak vagy épp felélénkülnek a zene hallatára, amikor kicsit bágyadtak. Bár sokban hasonlítanak a kismanók egymásra, sírnak ha éhesek, ha fáznak, ha kényelmetlenül érzik magukat, ha unatkoznak, ha túl sok hatás éri őket, két teljesen egyforma manó mégsincs közöttük.

Minden manó másképp kezdi az életet, másképp fejlődik, mindenkivel más történik, más van hatással rá. Egy dolog azonban minden kismanóval megtörténik Manóföldön. Egy éves korában minden manó kap két varázskövet. Az egyiket a szüleitől, a másikat pedig a manóközösségtől.

A legizgalmasabb dolog az egészben az, hogy nincs két egyforma varázskő. Minden manócska különleges, egyedi kő tulajdonosa lesz.

De hol lehet ennyi varázskövet találni? Van egy óriási varázskőlelőhely? Nos a válasz igen is és nem is. Varázskövet ugyanis bárki bárhol találhat. Lehet akár bányászni is vagy folyóban keresgélni, de belebotolhatunk akár az erdei ösvény szélén is.

Vannak olyan manók, akik már gyerekkorukban gyűjtögetnek varázsköveket, amit majd később a saját gyermeküknek adnak és vannak olyanok, akik csak a kismanók születése után kezdik el keresni a megfelelő követ. Sőt vannak olyanok is, akik nem is keresik a köveket, ennek ellenére mégis belebotlanak a megfelelő darabba. Megint mások pedig hiába keresik a megfelelőt, nem találnak semmit. És olyan is előfordul, amikor valaki egyáltalán nem keresi a követ a nemrég született kismanó számára. Ilyenkor a manóközösség tud segíteni a kőkeresésben. A kismanók ebben az esetben sem maradnak azonban varászkő nélkül. Ilyenkor a közösség ad a kismanónak két követ. Ha a szülők mégis találnak később megfelelő varázskövet, akkor az egyik, közösségtől kapott követ lecserélik.

A varázskő útmutatóul szolgálhat a manóknak, ha tanácstalanok. Ha olyan kérdésük van, amire nem tudják a választ és senkitől sem kapták meg az útmutatást, amire támaszkodni szeretnének, akkor a varázskő mutathat nekik néhány dolgot abból, amit felhalmozott eddig magába. A csoporttól kapott kő a nagyvilágba enged betekintést. Meg lehet nézni benne minden olyan tudást, hitet, elképzelést, utat, ami eddig a világban előfordult. A családi kő pedig a család által eddig járt utat mutatja meg, valamint a manók saját tapasztalatait rejti magában. Benne van minden élmény, jó és rossz, minden tapasztalat, amit a varázskő birtokosa eddig átélt és benne van a család által eddig felhalmozott tudás és tapasztalat is.

Miért olyan különleges ez a kő? – merülhet fel bennetek a kérdés. Hiszen a kismanók is emlékeznek a tapasztalataikra, élményeikre. És sokkal jobb, amikor megbeszélik valakivel a félelmeiket, gondolataikat, kérdéseiket, mintha egy kőtől kérnének tanácsot. És valóban, a manók emlékeznek is sokmindenre, akárcsak az emberek szoktak. De nem mindenre. A kő azonban minden eseményt eltárol, ami a tulajdonosával történik. Ez néha jól jön. Főleg, ha a manók nem emlékeznek valamire vagy épp másképp emlékeznek ugyanarra a dologra.

És amire időnként nem emlékeznek a manók, sem a kicsik, sem a nagyok, az az, hogy hogyan jutottak el oda, ahol most vannak. Miért is olyanok ők, amilyenek. Vannak olyan helyzetek, amikor jó, ha tisztában van a manó azzal, hogy miért is olyan ő most amilyen. Különösen, ha egy olyan dologról van szó, amiért hálás a sorsnak vagy éppen egy olyanról, ami a mostani tulajdonságaihoz vezetett és nem tetszik neki.

Biztosan van olyan köztetek, aki ezt nem érti. Nem is csodálkozom rajta. Ezt igazából csak az érzi át, aki már tapasztalt hasonlót. A többiek inkább csak elképzelni tudják. Elmesélek egy történetet, ami Onorral esett meg, hogy megértsétek, mire gondolok.

Onor maga sem tudta sokáig, hogy miért, de nagyon félt a kutyáktól. Mindegy, hogy milyen kutyáról volt szó. Lehetett az a világ legapróbb, legbarátságosabb teremtménye, aki csak Onor bokájáig ért fel, Onor mégis rettegett tőle. Nagyon zavarta ez, mert több barátjának is volt kutyája és nem mert hozzájuk átmenni játszani a félelme miatt. Sokat gondolkozott rajta, hogy mitől lehet ez. Hiszen egy olyan kis pici jószág, mint amilyen Tala kutyája, még ha akarná sem tudná bántani őt. Onor mégis rettegett tőle. Hiába gondolkozott nem tudott rájönni, hogy mitől van a félelme. Hiába kérdezte a családot, senki nem tudott útmutatást adni neki.

Mígnem egy napon Onornak eszébe jutott, hogy megkérdezze a varázskövét. Ránézett a kőre, feltéve magában a kérdést, hogy vajon miért fél ő ennyire a kutyáktól. Onornak ez volt az első alkalom az életében, hogy megkérdezte a követ. Nem is tudta, hogy milyen választ vár tőle. Sőt azt sem tudta, hogy mi fog történni, ha megkérdezi a követ. Hallott már olyat, hogy valakinek beszélt a köve, volt akinek egy szó jelent meg a kő oldalán, míg mások azt mondják, hogy az ő kövük olyan volt, mint egy mozi. Sőt valaki olyat is mesélt, hogy a kő elvezette őt valahova, amerre még sosem járt korábban. Megint másoknak hol így, hol úgy ad útmutatást a kő.

Nagyon izgult, hogy vajon az ő köve mit fog csinálni. Erőt vett magán és feltette hát a kérdést határozottan, hogy vajon miért is fél ő a kutyáktól. A kérdés elhangzása után Onor köve kisvártatva elkezdett kékes fényben derengeni és a legnagyobb meglepetésére meglátta a kőben 2 éves önmagát. Taláék házának a kerítésénél ült a szüleivel, várták, hogy a barátjuk kinyissa a kaput nekik. Amíg vártak, odajött hozzájuk Taláék kiskutyája, egy fehér kis szőrgombóc, olyan volt mint Onor kedvenc játéklabdája. Nagyon mókásan pattog, gondolta Onor és meg akarta érinteni. Amikor azonban Onor a kerítés felé nyúlt, a kis szőrgombóc elkezdett ugatni. Onor nagyon megijedt az ugató labdától és elkezdett sírni. Az apukája rögtön rájött, hogy a kutya ijesztette meg a fiát. Onor mutatta, hogy vegyék fel ölbe, hiszen megijedt, az apukája azonban másképp gondolta.

Megfogta Onort a kerítés mellett, és odatartotta a kutyához, majd szelíden azt mondta:

– Ne félj tőle, hiszen ez csak egy kicsi kutya!

Több sem kellett Onornak, még jobban megijedt. A kutyától félni kell? Erre sosem gondolt, így még jobban elkezdett sírni. Onor apukája újra csak megpróbálta közelebb engedni egymáshoz Onort és a kiskutyát, hogy lássa a kismanó, hogy a kutyus nem bánt. Onor azonban vigasztalhatatlan sírásba kezdett és addig nem hagyta abba, amíg az apukája el nem vette őt a kutyától.
Eddig tartott a történet. A kő derengése fokozatosan elhalványult, majd kialudt. Onor pedig ottmaradt a történettel, amit a kő mutatott neki.

Erre a történetre egyáltalán nem emlékezett, ahogy a szülei sem. Most azonban világossá vált az mára, hogy mi történt. A kő segítségével rájött, ezen találkozás óta rettegett a kutyáktól. Mivel erre a történetre már senki sem emlékezett, így nem senki nem tudott Onornak segíteni. Onor mindig csak azt érezte, hogy fél a kutyáktól és minél inkább próbálják bizonygatni a gazdik, hogy nem bánt a kutya, annál jobban retteg. Akkor, amikor meglátta a kőben, hogy mi történt akkor, kétéves korában, hirtelen megértett mindent. Onnan még hosszú út vezetett odáig, hogy Onor ma már nem fél a kutyáktól. Ezen az úton a kezdő lépést a varázskő segítségével tudta megtenni.

Ilyen és ehhez hasonló esetekben tud iránymutatást adni a varázskő.

De hogyan lesz egy egyszerű kőből varázskő? Ezt egy másik történet meséli el.

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló tartalmak

Manómese – útmutatóManómese – útmutató

Mit és hogyan olvashatunk a mesékben?  Manóföld egy olyan hely a nagyvilágban, amelyet, talán nem meglepő módon manók népesítenek be. A manók nem kis emberek, hanem manók, akiknek az élete olykor meglepően hasonló az emberekéhez. A manók időnként vidámak, máskor szomorúak, alkalmanként dühösek. Szeretik a

Manóföld

Varázskő születikVarázskő születik

Mindem manóföldi lakó az első születésnapjára két varazskövet kap ajándékba, ami segíti őket az életben, ha szükségük van erre. Ha olvastátok a történetet a varázskövekről, tudjátok, hogy hogyan segített egyszer Onornak a kő. Azt is tudhatjátok, hogy a varázskövek teljesen hétköznapi kövekként kezdik az életüket.

Manóföld