Gondolkodássuli

Interaktív tanfolyam

a kritikai gondolkodásért és

a megalapozott véleményekért

Foglalkozások, ahol a gyerekek eszközöket kapnak ahhoz, hogy
használják a kritikai gondolkodásukat és
kialakítsák a saját, érveken alapuló nézetüket. 

A kritikai gondolkodás

szabályozza a kapcsolatodat a külvilággal, értelmezi azt, és teszi tudatossá az életedet.

Sokszínű életünben, folyamatosan változó környezetükben, információk, hírek, álhírek, reklámok özönében nagyon nehéz eldönteni, hogy mit higgyünk és mit ne. Sokszor gondolkodás nélkül szajkózzuk, sőt követjük, amit a környezetünk "diktál", legyen a hírforrás a média, a szomszéd vagy éppen az iskolai tanóra. Mert mennyivel egyszerűbb elfogadni valamit, mint végiggondolni. Nem beszélve arról, amikor olyan véleményünk mellett kell kiállni, ami nem egyezik a  többség nézeteivel. Pedig mindenkinek adottak az eszközök, amivel a különböző álláspontokat meg lehet vizsgálni. Mégpedig az agya és a  kritikai gondolkodása.

A Gondolkodássuli célja az, hogy a gyerekek tudatosítsák magukban a legalapvetőbb gondolkodási eszközöket, gyakorolják a használatukat, vagy akár új eszközöket ismerjenek meg.

Ezáltal képesek lesznek a véleményüket, választásukat alátámasztani,
és azt tudatosan képviselni
(szükség esetén mások állaspontjával szemben is).

Mit csinálunk a Gondolkodássuliban?

Játszunk

A foglalkozásokon minden egyes eszközt egy játék, rejtvény, gondolkodtató kérdés, megoldandó feladat közvetít. A gyerekek saját tapasztalatok alapján tesznek szert a gondolkodási eszközök használatára.

Beszélgetünk

Minden játékot követően, de sokszor közben is beszélgetünk a tapasztalatokról. 
Ennek során tudatosítjuk a gondolkodás eszközeit és megbeszéljük mire és hogyan lehet használni azokat. 

Gondolkozunk

Használjuk a kritikiai gondolkodás eszközeit, sőt elgondolkozunk arról is, milyen előnyöket jelent az ismeretük és mi mindenre lehet használni őket, akár a tanulásban is. 

Milyen gondolkodási eszközöket veszünk górcső alá?

A Gondolkodássuli ezen részében a kritikai gondolkodás 6 eszközét fogjuk alaposabban szemügyre venni, megvizsgálni és kipróbálni. Ha valakit csak 1-1 eszköz érdekel, lehetőség van csak azokon a foglalkozásokon részt venni.  

A 12-14 éves korosztályban a fizika egy-egy területe lesz a gondolkodás témája, amin keresztül az eszközöket használjuk. A leírásban találod a "nagyok" témáját alkalmakra bontva. 
10-12 éveseknél általános témákat használunk a gondolkodás fejlesztéséhez, ez nincs benne a lenti leírásban. 

Kérdések Összehasonlítás Érv, alátámasztás Hatások Következtetés Elemzés

Kérdések

A te gyermeked eleget kérdez? Jók a kérdései? Segítségére vannak a kérdések? 

A kérdés az ismerethiány megszüntetésére szolgáló gondolkodási eszköz, a gyerekek fejlődésének fontos segítője. Jó, ha tudjuk milyen a jó kérdés.
Az információk megszerzése mellett, segíti a tanulás iránti motivációt is, ha megfelelően használjuk őket.  

A modul célja, hogy a gyerekek megismerkedjenek a kérdések fajtáival és használatukkal. Eszközként a légnyomást hívjuk segítségül a 12-14 éveseknél, a kisebbeknél általános témákról beszélgetünk.

Összehasonlítás

Mozi vagy színház? Tanulás vagy buli? Busz vagy vonat? Kifli vagy zsemle? Kék vagy piros? Egyszer használatos zacskó vagy otthonról hozott többször használható?

Az összehasonlítás mindennapi életünk részét képezi. Segít a részletekre figyelni, rendszerezni az informácókat, ami elengedhetetlen a jó döntéshez. Nem beszélve arról, hogy a tanulásban is segítségére lehet gyermekednek az új információk rögzítésében. 

A modulon kipróbálunk 2 módszert, ehhez segítségül hívjuk az elektromos áramot. 

Érv, alátámasztás

Látsz egy hirdetést: Vedd meg ezt a bigyót, mert ettől te leszel a legmenőbb a környéken! - hangzik az állítás. 

Milyen érvek támasztják alá? Hitelesek az érvek? Van logikai összefüggés az állítás és az alátámasztás között? A kritikai gondokodásod segít megítélni ezt, és ezzel segít eldönteni, hogy tényleg menő leszel-e a bigyótól. De lehet pont attól leszel az, ha nem veszed meg. Az álhírekkel és alaptalan pletykákkal teli világban igazán fontos, hogy el tudja dönteni gyermeked, hogy a felhozott érvek valóban alátámasztják-e az állítást.   

A fényt hívjuk meg a foglalkozásra, hogy segítsen a gondolkodási folyamat gyakorlásában.  

Hatások

Ha egy autó belehajt melletted esős időben egy pocsolyába, nyakig felcsap. Ezt a tudást használod később arra, hogy esős időben a fal melletti oldalán menj a járdának. De nem mindig ilyen egyszerű az okok és a következmények felismerése.

A gondolkodás fontos része a várható következmények felismerése, átgondolása. Minden következménynek van kiváltó oka, és minden oknak van következménye.  

Erről gondolkozunk a súrlódás témáján keresztül. 

Következtetés

Odaérsz az iskola ajtajához, kinyitod, ám mögötted éppen egy diáktrsad érkezik futva. Arra következtetsz, hogy jobban siet, mint te, ezért előreengeded. 

A következtetés a hiányzó információk kitalálása meglévő információk és a gondolkodás segítségével. Egy kockázatos gondolkodási művelet, könnyen hibázhatunk közben. Ám minél többet tudunk a körülményekről és a világról, annál nagyobb a helyes következtetés esélye. 

A hangok segítségével fogunk különféle következtetéseket levonni és néhány tanulságot megállapítani.  

Elemzés

Ki a legjobb barátod? Talán könnyen meg tudod válaszolni ezt a kérdést. De vajon azt is, hogy miért? 

Az elemzés az a gondolkodási folyamat, amelynek során valamit a részeire bontunk és a  részeket külön-külön megvizsgáljuk, majd megnézzük az egymáshoz való viszonyukat is. Egy döntés előkészítése során nélkülözhetetlen kellék.  

Különböző témákon keresztül készítünk elmetérképet, PMI elemzést, négyszögelemzést, és ha időnk engedi megnézzük az 5 miért módszert is. A mindmap a tanulás során egy kifejezetten hatékony eszköz mind a feldolgozáshoz, mind a megjegyzéshez. 

Kinek való? 

Gyermekednek való a Gondolkodássuli, ha 

igen 10-14 év közötti 
igenszeretné fejleszteni a kritikai gondolkodási eszköztárát
igentudatosan szeretné használni a gondolkodási alapműveleteket
igenszívesen veszi mások meglátásait
igenhajlandó megosztani másokkal a gondolatait

Nem szükséges számára, ha

nem tudatosan végiggondolja a problémákat
nem jó kérdéseket szokott feltenni
nemmeg szokta indokolni az álláspontját
nemvégig szokta gondolni a következményeket
nemnem akarja másokkal megosztani a gondolatait

Miért csinálom?

Az egyik kedvenc kérdésem a miért.
Ladányi Anikó

Nem elégszem meg egy válasszal addig, amíg nem kapok vagy találok egy olyan magyarázatot a kérdésemre, ami mentes az ellentmondásoktól és ok-okozati összefüggésben van a kérdés tárgyával.
Régebben gyakran beértem a miértre azzal a válasszal, ha valaki elmondta a kiváltó eseményt.

Ma már legtöbbször nem érem be ennyivel. Szeretném tisztán és világosan érteni a helyzetet, érteni, hogy mi miért van, milyen okból, milyen céllal, milyen lehetőségekkel. 

"A jó kritikai gondolkodó tárgyilagosan képes értékelni a dolgokat, és minőségi, hatásos megoldásokat talál. Érti az összefüggéseket, érvelni és érveket fogadni is képes, felfedezi a gondolkodási hibákat a saját és mások gondolkodásában" - írja Kaszás György Gondolkodássuli című könyvében, ami ennek a tanfolyamnak a magját képezi.

Ebben szeretném támogatni a gyerekeket ezen a foglalkozáson. 

 

Mikor, hol, mennyi? 

Jelenleg a gondolkodássuliban szünet van, április közepén nyit újra.

Vedd fel velem a kapcsolatot, ha nem szeretnél lemaradni róla.

Garancia

Ha ismerjük is egymást, még nem találkoztunk ilyen helyzetben, amikor gyermeked részt vesz egy tréningemen, így nem tudhatod mire számítsatok.

Bízom abban, hogy a foglalkozásnak,  a tevékenységeknek, a megszerezhető tudásnak és készségek fejlesztésének van értéke számodra.

Ha mégis úgy érzitek gyermekeddel, hogy a foglalkozás légköre, tematikája vagy megvalósítása nem nyújt gyermeked számára értékes időtöltést, akkor a befizetett összeget az első óra után kérésedre visszautalom. Az indoklásod megköszönöm, mert tanulhatok belőle, de nem szükséges.

Jelentkezés

Hogyan jelentkezhetek?

1. Add meg az űrlapon a jelentkezési információkat, majd  e-mailben megkapod a foglalkozásokkal és a fizetéssel kapcsolatos tudnivalókat. 

2. Utald át a fizetendő összeget 3 munkanapon belül, hogy gyermeked helye biztosítva legyen a foglalkozáson! Csak azok a gyerekek vehetnek részt a foglalkozásokon, akiknél a foglalkozás díja kiegyenlített, legkésőbb a foglalkozás napján reggel 8:00 óráig.  

3. A foglalkozás előtt e-mailben kapsz egy emlékeztetőt a belépési linkről, ahol várom gyermekedet. 

4. A jelentkezési lap kitöltése és elküldése (megrendelés) elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, mely fizetési kötelezettséggel jár, és amelyre a 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak az irányadók. A szerződés a távollevők között kötött szerződésekről szóló 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik.

Mikor, hol, mennyi? 

A Gondolkodássuli

2022. július 11-től indul hétfőnként 

10-12 éveseknek 16:00 órától 
12-14 éveseknek 18:00 órától

90 perces online foglalkozásként a Zoom program használatával.

A Gondolkodássuli ára: 
Nyáron alkalmanként 2000 Ft. 

Egy foglalkozáson legfeljebb 8 gyermek vehet részt.

Ha inkább egy egyhetes intenzív tréning érdekelne,
írj emailt a abraxasfun@gmail.com címre.

Jelenleg a gondolkodássuliban szünet van, április közepén nyit újra.

Vedd fel velem a kapcsolatot, ha nem szeretnél lemaradni róla.