5 nap 5 érzék

Tanulás-tanulás az érzékszerveinken keresztül!

Meg tudod különböztetni az ízeket  befogott orral? Egyáltalán felismered egy ízkavalkád alkotóelemeit? Végig tudsz menni egy akadálypályán félig letakart szemmel? És becsukott szemmel? Mit érzékel valójában bőröd? Tudod mi a különbség a zaj, a zörej és a dörej között?

Tapasztald meg, próbáld ki és tudd meg hogyan működik!

Közben pedig észrevétlenül, majd egyre tudatosabban használj különféle stratégiákat ahhoz, hogy fel tudj dolgozni egy témát és meg is tudd jegyezni belőle, amit fontosnak/érdemesnek tartasz belőle.

 

Mindezt az 5 nap 5 érzék héten!

Felsős gyerekek már találkozhatnak olyan hosszabb tananyagokkal, amit egyedül kell feldolgozniuk, megtanulniuk. Ha mást nem akkor, amikor nem tudnak iskolába menni és pótolni kell. Különösen igaz ez azokra, akik most fejezték be a nyolcadikat és középiskolában kezdik szeptemberben. 


De mit tehetünk a tananyaggal, hogy fel tudjuk dolgozni? Mit kell megjegyezni egy fizikai kíséletből? Hogyan lehet évszámokat megjegyezni? Mit kezdjünk egy hosszabb szöveggel? 

Az 5 nap 5 érzék héten az érzékszervek megismerésén keresztül ehhez használható eszközöket fogunk megismerni

Kinek szól az 5 nap 5 érzék hét?

Ha az alábbi jellemzők közül legalább 3 illik gyermekedre, az 5 nap 5 érzék hét neki való.

szívesen van együtt 10-14 éves gyerekekkel
 érdekli, hogy hogyan működnek az érzékszerveink
 szívesen végez egyszerű kísérleteket
 szeret játszani, rejtvényt fejteni
 örömmel teszi próbára érzékszerveit, keresi a határait
 szeret meglepő dolgokról olvasni, hallani
 szeretné tudni alkalmazni, amit megtanult
 nem retten vissza egy kis számolástól (vagy éppen pont hogy megretten tőle)
 tudni akar információkat rendszerezni, jegyzetelni
 fejleszteni akarja a gondolkodását és az emlékezetét

 

Mit fogunk csinálni?

Kipróbáljuk, megszagoljuk, megkóstoljuk, olvasunk róla, leteszteljük, mesélünk róla egymásnak, megkeressük a határokat, megfigyelünk, kísérletezünk, tapasztalunk, - ezeket rögzítjük is, kiszámoljuk, megjegyzünk, vázlatot, elmetérképet készítünk, felidézünk, emlékszünk, jegyzetelünk, megalkotjuk, következtetünk, továbbfejlesztünk és játszunk.

Ha szeretnéd, hogy gyermeked felfedezze, kipróbálja az érzékszervek működését, miközben tanulási stratégiákat sajátít el, itt a helye !

Ez rengeteg. Mégis mire számtsak? 

Nem kell megijedni. A tevékenységeket nemcsak egymás után, hanem egyszerre is fogjuk végezni. Miközben az ember egy kísérletet hajt végre, már lehet is megfigyelni, koncentrálni, megegyzeni, felidézni, jegyzetelni, játszani, információkat rendszerezni. 
Mint ahogy te is képes vagy egyszerre beszélgetni és közben megjegyezni az információkat, amiről a beszélgetés szól. Persze minél aktívabban hallgatsz, annél többet tudsz megjegyezni.
Látod? Egytelen tevékenység is mennyi mindenhez járul hozzá és mennyi mindent vesz igénybe? 

De rajzolok ide egy elmetérképet, ahol mindjárt áttekinthető lesz a lényeg. Remélem a telefonok szeretik ezt a formát, monitoron nem a legszebb látvány :(

Ki tartja a foglalkozásokat? 

Ladányi Anikó vagyok, fizika-német szakos tanárként végeztem a Debreceni Egyetemen. 

4 évig Nagykállóban a Korányi Frigyes Gimnáziumban tanítottam fizikát, németet és fizikát német nyelven. Ugyanezt folytattam a Mechwart András Szakközépiskolában Debrecenben. Ezután más vizekre eveztem, majd visszatértem óraadóként 3 évre a tatai Színes Iskolába, ahol németet taníthattam néhány csoportban.

Szeretem megtudni a természeti jelenségek magyarázatát, működését, lenyűgöznek a fizikai, kémiai kísérletek. Kedvenc témáim közé tartozik a fénytan és az atomok világa. 

Öveges József szavait idézve: A tudományban nincsenek nehéz és könnyű dolgok, csak megértettek és meg nem értettek vannak. Célom, hogy a tanítványaim számára minél több legyen a világban a megértett dolog.

Jó érzés a diákok szemében meglátni a csillogást, meglepetést vagy a felfedezés örömét, amikor egy-egy kísérlettel, jelenséggel vagy azok magyarázatával  ismerkedünk meg. 

Ár, időpont, program 

Az 5 nap 5 érzék hét

augusztus 3-7 között

naponta 9:00 - 16:00 óráig tart. 

Helye: Új Kajakház Ökoturisztikai Központ

Ára 28.500 Ft / fő


amely tartalmazza az ebédet és a napközben elérhető gyűmölcsöket. 

A foglalkozás legalább 12 jelentkezővel tud indulni.

Napi program

9:00 Rövid beszélgetés, majd bevezető az érzékszervek világába

11:00 kreatív tevékenység vagy játék

12:00 közös ebéd

13:00 elmerülés az érzékszervek világában

15:00 összegzés, közös beszélgetés, játék

Jelentkezés

Jelentkezés