Fogmosás

1. kihívás

Fogmosás
Moss fogat a másik kezddel! Próbaltad már valaha? Sikerült? Milyen volt?

Az első kihívás egészen egyszerű lesz: moss fogat a másik kezeddel egy héten át.

Az ötletet már nem emlékszem, hogy Charles Duhigg: A szokás hatalma c. könyvéből merítettem vagy az Átprogramozom az agyam film ihlette. Sőt az is lehet, hogy Robert Fischer: Hogyan tanítsuk gyerekeinket gondolkodni című könyvéből van.
Az első kettő arról szól, hogy hogyan is működünk, működik az agyunk, a programjaink, a szokásaink, mi az a neuroplaszticitás. Az utóbbi pedig a gondolkodás (kreatív, kritikai, problémamegoldó) fejlesztéséhez ad ötleteket.

Többek között ezek a könyvek, filmek ihlettek meg arra, hogy egy kicsit megpróbáljak gyerekeimmel kizökkenni a mindannapok rutinjából és új dolgokat próbáljunk ki, amikhez még nem alakultak ki a megszokott agyi útvonalak, idegpályák. Vagy éppen kialakultak, de akár felül is lehetne írni őket. Végezzünk olyan tevékenységeket, amik új kapcsolatokat teremtenek az agyban, ezáltal fejlesztik a kreativitást, a gondolkodást, a rugalmasságot, memóriát és megannyi dolgot.
Az egyik ilyen rutin és a rutintól való kitörési lehetőség a fogmosás.

Tehát moss fogat a másik kezeddel ezen a héten!
És egy jó tanács: ha úgy érzed, hogy nem sikerült megmosni rendesen a fogaidat, akkor azért érdemes a jól bevált kézzel korrigálni.

Sok sikert!
Ha tetszik a kihívás, oszd meg barátaiddal ismerőseiddel, és írd meg a tapasztalatodat is.
Ha nem akarsz lemaradni a következő kihívásról az oldal szélén fel tudsz iratkozni a kihívás értesítőre.

Heti kihívás értesítő
Feliratkozom a heti kihívásokról szóló értesítőkre

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás